A világ több országában a kormányok olyan intézkedéseket hoznak, ami megkönnyíti az állampolgárok életét ebben a nehéz időben. A magyar kormány viszont éppen ellenkezőleg....

A napokban több európai kormány döntött a megnövekedett gáz- és áramárakat ellensúlyozandó lakossági támogatásokról. Az Egyesült Királyságban októbertől hat hónapon keresztül összesen 400 font kedvezmény jár, tehát jelenlegi árfolyamon számítva havonta nagyjából 32 ezer forinttal segíti majd az állam a szigetország területén lévő 29 millió háztartást.

Az intézkedés általános érvényű, azonban az energiafogyasztás mérési és elszámolási sajátosságai következtében épp a legszegényebbek számára jár a legtöbb macerával az igénybevétele: náluk ugyanis többnyire előrefizetős mérők működnek, amelyekre csak külön igénylés után postán, e-mailben vagy SMS-ben kapott utalványok révén lehet a kedvezményt feltölteni.

Észtországban a kormány és az állami tulajdonú Eesti Energia energiaszolgáltató szintén októberre igyekszik kidolgozni egy olyan árampiaci reformot, aminek jóvoltából a lakosság egységes árakon juthat villamosenergiához. A díjak összehangolásán túl az állam a háztartások támogatására is készül abban az esetben, ha az áram ára meghaladja a megawattóránként 50 eurós szintet. Az intézkedésért felelős miniszter, Kristjan Järvan elmondása szerint minden részlet tökéletes megoldására már kevés az idő, de az biztos, hogy télen senki se marad világítás és fűtés nélkül.

Az osztrák szövetségi kormány is megkezdte az áram áremelkedését fékező intézkedéscsomag összeállítását, amit őszig tervez lebonyolítani. A cél, hogy a háztartások biztosan és a háború előtti árszínvonalon juthassanak villamos energiához, a bürokrácia minimális növekedése mellett. Középtávon a kormány az infláció mérséklődését is reméli az árszabályozástól, miközben a szövetségi kancellár, Karl Nehammer hangsúlyozta, hogy a spórolás ösztönzése is fontos marad. A részleteket egyelőre vita övezi, egyes elképzelések szerint egy bizonyos alapvető mennyiségig lesz garantált a kedvezményes ár, amit a tartományok még további árszabályozással is kiegészíthetnek.


Ha tetszett ez a cikk, talán fontolóra vehetné, hogy adományozzon a Pokol a Földön számára. Szerkesztőink teljesen önkéntesen dolgoznak. Olvasóinktól függ, hogy rendszeres vagy egyszeri befizetésekkel segítsék munkánkat.
Adományozni itt lehet. Köszönjük.


 

 

(1 szavazat)
Címkék:
Top

Ez a weboldal cookie-kat használ a hitelesítés, navigáció és egyéb funkciók kezelésére. Honlapunk használatával Ön elfogadja hogy cookie-kat helyezhetünk el az eszközén.
GDPR letöltés | GDPR rendelet