fbpx

 

 

„Ezek az oltóanyagok az összes korábbi oltóanyagtól jelentős mértékben különböznek, hiszen NEM a normális, kitapasztalt, optimális módszert használták ezek a vakcinák létrehozásakor, hanem ehelyett egy KÓDOT ültettek el inkább bennük, majd azokon keresztül az emberekben!

Tudniillik, egy hagyományos vakcina oldat tartalmazza maga az adott vírus organizmusát is, (több más toxikonok mellett), s ezzel lesznek beoltva aztán az emberek, hogy a test így tanuljon meg a jövőben védekezni a releváns vírus ellen.

Ámde a koronavírus elleni oltásoknál nem ez a helyzet...Ugyanis a vírus organizmusát eddig senkinek nem sikerült izolálnia (ezt az amerikai járványhatóság be is ismerte), és itt a lényeg: ezért ezt a "hiányosságot" egy SZÁMÍTÓGÉP ÁLTAL GENERÁLT PROGRAMMAL pótolták/töltötték ki... Ennek többek között az a következménye, hogy az ember szervezete arra lesz kényszerítve, hogy a vírusnak egy bizonyos részét SAJÁT MAGA PRODUKÁLJA illetve ÁLLÍTSA ELŐ a testben!

Mihelyst ez a bizonyos KÓD bekerül az ember testébe/szervezetébe, akkor egy monumentális esély áll fenn arra, hogy a kód a SEJTmagba lesz felvéve illetve beépülve. S miután oda egyszer bekerül, egyidejűleg beépül a genomba is, más  néven az örökítő információnkba a DNS-ünkben ,amit követően véglegesen ott maradhat.“

"Nos, onnantól fogva, hogy valakit sikeresen beoltottak ezzel a technikai úton mesterségesen létrehozott, számítógép által mobilizált, manipulatív kóddal, mely végül a DNS-be épül be, nem is szükséges részletesen ecsetelni, hogy gyerekjáték lesz a kívülről való akaratunk elleni irányítottság, ha a társadalmat fenntartó erők így döntenek..."

Egy percre meg kell állnunk, hogy feltehessük magunknak a kérdést:

Biztosan okos dolog akceptálni, jóvá hagyni azt, hogy bármilyen indokkal is "belepiszkáljanak" az örökítő információnkba, a DNS-be, amely megszámlálhatatlan generációt foglal magában bennünk, s amelyet még mi is egy következő generációnak tovább adunk?

Miért is lenne szörnyű lépés ez? :

Tudni kell - A DNS-ed 90%-a szó szerint az Isteni mivoltod kvantum-lenyomata. Ebben van az ember teljes Tudatossága! Ez az összes életeid feljegyzése, minden megvalósított dolog, minden növekedés, minden felismerés, minden lecke, melyet már elsajátítottál...

MINDEN fejlődést, melyre szert tettél előző életeidben, magaddal hoztad. A DNS-ed magában hordozza őket. Ez nem vélemény, ez Tény!

A DNS-ed magában hordozza a spirituális lenyomatot és minden 'utasítást' azzal kapcsolatban, ki is vagy valójában. Mindez ott található a 90%-ban, amely kvantum állapotú.

Sajátos módon jelen állás szerint csupán a 10%-át használjuk DNS-ünknek. A tudomány azt mondja hiszen: 2 spirál alkotja az embert. Ez így viszont nem helytálló. Amiről szó van, az az, hogy csak 2 spirál használ, mert a maradék bennünk el lett fojtva, amely pedig meghaladja a 30-at is.

A tudomány úgy fogalmaz, ez a maradék a " DNS-hulladék ", ami megint csak nem igaz!

Ez a több mint 30 spirál, ez a 90% bennünk, ez vezérli, működteti a két releváns spirált bennünk, a 10%-ot!

Tessék elképzelni a villany kapcsolót hasonlatként:

Többségünk csupán a 10%-át érti és használja, miszerint csupán a kapcsolóját nyomjuk le-föl. Ámde emögött ott a 90% , komoly elektronikai procedúrák, bekötések, s valójában teljes mértékben ez felel a 10%-ért.

Ellenben a tudomány újfent azt is vallja, hogy az ember gondolatai még a bolygó folyamatainak egy részére is hatással vannak. Kezditek már látni a képet? :

A DNS-ünk 90%-a valami olyannak a részét képezi, ami nagyban meghaladja már a materiális síkot, az anyagot!

S itt a jó hír: E két spirálú DNS-nek köszönhetően, melyet tudatosan használni tudunk, azon a szinten vagyunk, hogy például képesek vagyunk meglátni és befogadni, hogy nem csak anyag vesz minket körül, hogy gondolataink igenis a leghatalmasabb energiák, sőt mi több, képesek vagyunk az öngyógyításra!

S ezen a ponton ismét meg kell állnunk... Érdemes legalább egy percre elgondolkozni azon, hogy vajon mit és milyen mértékben veszíthetünk el annak következtében, hogy egy számítógépen mesterségesen megalkotott programot "fecskendeznek" a szervezetünkbe.

Miképp fog az ember, az emberi szervezet működni, miután már ezt a 10%-ot sem lesz többé képes TUDATOSAN használni?

Az ember képes felülírni teste kémiáját, a DNS készletét, hiszen DNS-eink is ENERGIÁK! Képesek vagyunk meggyógyítani magunkat - s erre eszméletlenül sok példa adódott már. Képesek vagyunk meghaladni tudatos munkával ezt a 10%-ot, s DNS készletünk nagyobb részéhez is hozzáférhetünk, amennyiben kitartóak vagyunk.

Leírhatatlan, mennyi mindenre lenne képes az ember, mit eddig lehetetlennek hitt, ha nem csak e 2 spirál működne aktívan benne...

S ezt pontosan jól tudják a társadalmat fenntartó hatalmak, illetve azok is, kik az aktuális oltóanyagokat kifejlesztették...

A legnagyobb veszteség ez ügyben mégis a kisbabáké, akik még olyan tökéletesen "tiszták", hogy 1-2 éves korukig emlékeznek spirituális mivoltjukra! Ez szintén nem vélemény, ez tény. S gyakori eset, hogy ez nem merül néhányuknál feledésbe, hanem úgy nőnek fel, hogy ez a tudás ott van élénken a fejükben.

Hatalmas veszteség lesz számukra és számunkra is, ha ezen oltóanyag következtében elveszítenék teljes mértékben e csodával határos "képességüket"...

Semmi mást nem kérek tőletek, csupán ennyit: ŐSZINTÉN gondoljátok át!

Rudolf Steiner (1861-1925)

– ′′A jövőben gyógyszerrel 'kiiktatják' a lelket. Az egészség ürügyén lesz egy oltóanyag, amely által az emberi testet a lehető leghamarabb kezelik közvetlenül születés után, hogy az emberi lény ne tudja kifejleszteni a lélek és a szellem létezésének gondolatát.

Materialista orvosokra bízzuk az emberiség lelkének eltávolítását. A betegségek ellen, így a jövőben a gyermekek olyan oltásokat kapnak, amelynek következtében immunissá válnak a spirituális életre. Ez egyes anyagi körök valódi célja."

Kiölni valóban nem lehet a Lelket belőlünk, de a képességet, hogy közvetlen kapcsolatba tudjunk lépni vele (belső Lényünkkel), igenis ki lehet ölni, s régóta próbálkoznak is vele!

Ez innentől kezdve nem sci-fi, ez... a VALÓSÁG!


Ha értékesnek találta ezt az oldalt, esetleg fontolóra veheti az adományozást. Nem kapok más támogatást, csak olvasóimtól függ, hogy segítenek-e az oldal fenntartásában, akár rendszeres, akár egyszeri támogatással.
Köszönettel veszem az adományokat!

  • Forrás: Facebook

 

(1 szavazat)

Oszd meg ezt a cikket

Egyedi látogatók

MaMa481
TegnapTegnap8895
E-hétenE-héten27821

Adománya terjeszti az igazságot, legyőzi a hazugságokat és életeket ment.

 

Ez a weboldal cookie-kat használ a hitelesítés, navigáció és egyéb funkciók kezelésére. Honlapunk használatával Ön elfogadja hogy cookie-kat helyezhetünk el az eszközén.
GDPR letöltés | GDPR rendelet